Bárki > Tudod, van valami, amit a gyerekek előtt mindenképp titkolni kell.

Kérdéses > Éspedig?

Bárki > Hát azt, hogy mi, felnőttek mennyire kényszerpályán mozgunk, mennyire nem tehetünk semmit.

Kérdéses > Kényszerpályán mozgunk, és ezt titkolni kell?

Bárki > Igen.

Kérdéses > Mondanál egy példát?

Bárki > Mondjuk reggel van, és időre kell menni az óvodába, vagy inkább a munkahelyre, és épp késésben vagyunk. Na, ilyenkor egy csomó mindent mondunk a gyerekeknek, csak azt az infót nem adjuk át, ami által teljesen érthetővé tehetnénk számukra a helyzetet.

Kérdéses > Mi által tehetnénk érthetővé a helyzetet?

Bárki > Most képzelj el a gyerekek helyett egy másik kultúrából jött felnőtt embert, akit szintén időre el kell magunkkal vinnünk valahová, és szintén késésben vagyunk. Mondjuk egy busmant, vagy egy ausztrál bennszülöttet. Neki mit mondanál?

Kérdéses > Ezt hogy érted?

Bárki > Konkrétan, neki mit mondanál? Találj ki valamit! De vedd figyelembe, hogy ez egy másik világból jött ember, aki nem érti, hogy mi az a munkahely, hogy mi az a beosztás, hogy mi az a főnök, hogy mi a pénz, hogy mi a megélhetés. Ezeket egy óvodás sem nagyon érti. Szóval mit mondanál ennek az embernek, hogy siessen?

Kérdéses > Megpróbálnám elmondani neki, hogy nagyon nagy bajba kerülök (sőt, ha rám is lenne bízva az illető, akkor kerülünk), ha nem indulunk el időben.

Bárki > És mit mondanál neki, hogy mi ez a „nagyon nagy baj”? Még egyszer mondom, ez az ember nem tudna többet egy óvodásnál a kultúránkról.

Kérdéses > Azt mondanám neki, hogy egy olyan dolog történne, ami miatt sírnék.

Bárki > Na jó, nem tudlak rávezetni. Szerintem az van, hogy egy ausztrál bennszülött úgy érthetné meg a dolgot, ha azt mondanád, hogy büntetésből kirekesztést kapnál, egy bizonyos fokú nemszeretést.

Kérdéses > Végül is... De miért érdekes ez?

Bárki > Mert a dolgoknak ezt az oldalát a gyermekek előtt sűrűn titkoljuk.

Kérdéses > Miért kellene ilyesmivel riogatni őket?

Bárki > Nem azt mondom, hogy riogatni kellene őket, hanem azt, hogy a gyermekek előtt a saját szülői helyzetünket csak a legritkább esetben fedjük fel, ugyanakkor ezt a nemszeretést, ezt a kirekesztést majdnem mindig közvetítjük feléjük, ha nem készülnek el időben.

Kérdéses > Most arra gondolsz, hogy a gyerekek sokszor úgy érzékelhetik, hogy ez a „nemszeretés” ott helyben keletkezik, a reggeli oviba készülődés, vagy más, hasonló szituációkban?

Bárki > Tulajdonképpen igen. Kedves gyermekmeséket és mindenféle pozitív fedőtörténeteket mutatunk nekik a világról, a családon belül megjelenő nemszeretésekről pedig nem mondjuk el nekik, hogy ez tulajdonképpen a külvilág hatása csak. Nem mondjuk el nekik, hogy ha a külvilágból nem jönnének ezek a fenyegetések, akkor családon belül sem lenne jelen a nemszeretés.

Kérdéses > Vagyis, ha jól fordítom, sokszor van, hogy falazunk a társadalomnak, még a saját gyermekünkkel szemben is.

Bárki > Egész jó fordítás.

Kérdéses > Örülök.