Kérdéses Alapítvány

Kérdéses > Honnan ismeritek egymást?

Bárki > Van egy közös témánk. Gondolom, tudod, az utóbbi években sokat foglalkozott az emberek közösségekbe vágyódásával, szervezett találkozókat, közös programokat, próbálta megértetni egymással a környezetében élőket.

Kérdéses > Tudom, igen.

Bárki > Na, hát ez a dolog (mármint a közösségbe vágyódás) engem is vagy 10 éve érdekel, csak én nem programokat szerveztem, mint Ő, hanem a család alternatíváit kerestem. Ideológiailag is, illetve a magánéletemben. És mindkettő terén találtam is ezt-azt abból, amit kerestem. De visszatérve, hogy honnan ismerjük egymást: az egyik találkozóra elmentem, amit Ő szervezett, és -- mivel elég megakasztó felvetéseim szoktak lenni a közösségi témákkal kapcsolatban, és enyhén szólva ezen a programon sem fogtam vissza magam -- felfigyelt rám. Én meg az általa szervezett találkozókra figyeltem fel, így szép lassan egyre többet és többet találkoztunk.

Kérdéses > És mit találtál a család helyett?

Bárki > Nehéz lenne ezt így, röviden megfogalmazni. Inkább azt mondom, hogy végül is arra jutottam, az emberek végső vágya nem is a közösség, hanem a közös világba tartozás. Vagyis olyan emberekkel szeretnének egy közegben élni, akikkel a világnézetük nagyjából azonos. Viszont ez a közeg, amiben most beszélgetünk, kezelhetetlenül nagy, és ebben a kezelhetetlenül nagy közegben kénytelenek elhelyezkedni a közösségi kezdeményezések is. Amíg pedig nem sikerül kezelhető méretű közegeket létrehozni (úgy értem, emberi aggyal belátható/felfogható méretű, vagyis max 50-100, legfeljebb 150 fős, illetve területileg sem túl nagy világokat -- világ alatt értve egy erkölcsileg, jogilag, gazdaságilag, kulturálisan és minden más szempontból teljesen leválasztott csoportimprovizációs teret), addig a közös világnézetre irányuló törekvéseket a hétmilliárdos külső környezet elkerülhetetlenül szétmossa.

Kérdéses > Sokan látnak hasonló jövőképet. Kis csoportokat, távol a rendszertől, önellátó gazdálkodással.

Bárki > Én viszont nem így látom -- ha szabad az előbbi gondolatmenethez még hozzátenni. Én úgy gondolom, hogy ilyen mikrovilágokat csak úgy lehet létrehozni, ha azoknak nem kell eltartaniuk magukat. Ha semmilyen gazdálkodást nem kell folytatniuk. Véleményem szerint, az ilyen csoportvilágokban élés (vagy ha úgy tetszik, akkor egységélményben élés) egy tisztán rekreációs dolog. És ezt a spirituális/szellemi/lelki rekreációt bármilyen termelés, kitermelés, kiaknázás élből tönkretenné. A mikrovilágok létrehozása, szerintem, csak külső finanszírozás által működhet. A bent szükséges élelmet, vizet, hőmérsékletet, környezeti és eseménybeli változatosságot kintről kell beletenni, a bentiek örömére.

Kérdéses > Miért gondolod, hogy az egységélmény ellentétben áll az önellátással?

Bárki > Mert bármilyen törekvés erőszak, de erről inkább később beszéljünk!

Kérdéses > De beszéljünk!

Bárki > Rajtam nem múlik.

Kérdéses > Ma reggel két érdekes megosztással is találkoztam a Facebook-on.

Bárki > Miért mondod?

Kérdéses > Muszáj valahogy megosztanom őket. Nagyon a témához tartoznak.

Bárki > Na, mutasd!

Kérdéses > Mindkettő arról szól, hogy össze vagyunk kötve. Az egyik egy tudományos videó, aminek címe, hogy Isten az agysejtjeinkben (God is in the neurons / feliratos), a másik pedig egy Feldmár idézet.

...

...

"…a tudat­alat­ti­ban ren­ge­teg infor­má­ció van. Az összes arche­tí­pus, min­den, amire valaki gon­dol­hat, már ott van. Sőt, nagyon sok ember úgy érzi, hogy a gon­do­la­tok ragad­ják meg őket, nem úgy, hogy ők gon­dol­koz­nak. Lehet, hogy az is csak illú­zió, ami­kor az ember annyira okos­nak és gon­do­lat­gaz­dag­nak érzi magát. Talán rá kell döb­ben­nie az ember­nek, hogy sem­mi­féle gon­do­lata nin­csen, és maxi­mum annyit tehet, hogy kitárja magát, és átadja magát a gon­do­la­tok­nak. Ren­ge­teg olyan gon­do­lat van ebben a szo­bá­ban is, amit egyikő­tök sem enged be… Mert ha való­ban meg­tud vala­mit az ember, akkor meg­vál­to­zik az élete. Ahhoz, hogy az ember meg­tudja, hogy mi hat­van fok szi­nu­sza és koszi­nu­sza, nem kell meg­vál­toz­tat­nia az éle­tét, az nem valódi tudás, az csak egy kis hab a kávén, amit mind­egy, hogy megiszik-e vagy sem, belekeveri-e a kávéba vagy sem. De ha valami fon­tosra rájö­vünk, vala­mire, ami igaz, és annak kinyit­juk magun­kat, az azon­nal meg­vál­toz­tatja az éle­tün­ket. Az ember attól kezdve nem élhet úgy, mint ahogy addig élt. Ezért aztán senki sem akar sem­mire sem rájönni, mert ki akarná meg­vál­toz­tatni az éle­tét? Min­dig nagy meg­ráz­kód­ta­tás­sal jár, ha az ember­nek meg kell vál­toz­tat­nia az életét."

Feldmár And­rás

...

Bárki > Egyszerűen nem értem, miért kell birtokolni valakit. Miért kell a másikra rátelepedni? Miért nem lehet az embernek úgy párja, hogy az ne fojtsa meg?

Kérdéses > Te most a párkapcsolatokról, az intimitásról beszélsz.

Bárki > Igen. Mindenki azt hirdeti, hogy ne legyen birtoklás, de senki sem tudja megcsinálni.

Kérdéses > Számomra pedig a birtoklásmentességet nehéz elképzelni. Mármint egy olyan világban nehéz elképzelni, ahol van birtoklás a megélhetés területén, van birtoklás a lakhatás területén, van birtoklás a gyermeknevelés területén, van birtoklás a tudás területén, és az élet összes többi területén is van birtoklás. És ez a világ egy ilyen világ. Ha minden életterületen jelen van a birtoklás, akkor a birtoklás hogyan ne legyen jelen az intimitás területén?

Bárki > Nem tudom.

Kérdéses > Sőt. Fogadjunk, ha a birtoklás nem lenne jelen a lakhatásban, a megélhetésben, a gyermeknevelésben, meg az összes többi életterületen, akkor a birtoklást beletenni nem tudnánk az intimitásba. Még cipőkanállal sem.

Bárki > Ezen így, még nem gondolkoztam.

Bárki > Nézted az Anarchista Színház bonobókról szóló videóját, amit átküldtem?

...

...

Kérdéses > Néztem. Klassz, hogy mások is foglalkoznak a témával.

Bárki > Azért van egy fontos dolog, amit nem sikerült megjeleníteniük.

Kérdéses > Gondolom, ez csak egy részlet.

Bárki > Nekem az a benyomásom, hogy bizonyos dolgokba még nem gondoltak bele.

Kérdéses > Például?

Bárki > Például abba, hogy a bonobók úgymond “szexuális” játékainak tárgya nem a test, vagyis nem egymás testének milyenségei vonzzák vagy taszítják őket. Nem fetisizálják a testet, a testi vonzalom (ha a bonobók esetében beszélhetünk egyáltalán erről) náluk mintha egyáltalán nem volna jelen. Épp ezért, ezeket nem is szexuális, hanem erektuális játékoknak hívnám. Igen, a bonobóknál nem szexualitás, hanem erektualitás van.

Kérdéses > Ezt mire alapozod, és miért fontos ez?

Bárki > A bonobók nemi életéről rengeteg videófelvétel található a YouTube-on, ellenben, ha valaki nem ilyen szemmel nézi őket, ezt nem veszi észre.

Kérdéses > Pontosan mit?

Bárki > Azt, hogy a bonobóknál a test formájának, illetve az egyes testrészeknek nincs erotikus jelentőségük. Még a nemi szerveknek sem, csak az erekciónak. Úgy értem, hogy a hímek külső és a nőstények belső erekciójának. A nemiség fogalma náluk teljesen más értelmet nyer, vagy veszít, ha úgy tetszik.

Kérdéses > És ez miért fontos?

Bárki > Mert én úgy érzékeltem, hogy a színházas videó egyfajta közös öröm- és játéklehetőséget próbál bemutatni/felcsillantani (feltételezem, az ember közösségre vágyódásának okán), de valahogy mégsincs benne, hogy erre nem a test, hanem az erekció ad okot. Az benne van, hogy nem a test ad okot, de az nincs benne, hogy akkor helyette mi.

Kérdéses > Bevallom, még nem teljesen világos.

Bárki > Majd beszélgessünk még a bonobókról! Addig rákereshetnél a bonobók szexuális (vagy inkább erektuális) életére a YouTube-on.

Kérdéses > Rendben.

Kérdéses > Szerinted miért lettünk mi, emberek ilyen sokan? Mármint, hogy történhetett meg, hogy már hétmilliárdan vagyunk a Földön, és egyre csak szaporodunk?

Bárki > Most arra gondolsz, hogy ezzel tönkretesszük a környezetünk?

Kérdéses > Nemcsak. Tulajdonképpen egymást is tönkretesszük. Már egymás farkán állunk -- ha érted, miről beszélek.

Bárki > Szerintem értem, de mi igazából a kérdés?

Kérdéses > Hát az, hogy hogyan történhetett meg mindez? Mármint, hogy hogyan lehetséges az, hogy láthatóan nem akar vége lenni ennek az egésznek?

Bárki > Sokan azt mondják, hogy megcsúsztunk. Valamikor nagyon-nagyon régen. Többtíz ezer éve.

Kérdéses > Az ember bukásáról beszélsz?

Bárki > Lehet, hogy ezek a találgatások erről szólnak. A bukásról, a bűnbeesésről, az anyagi világba zuhanásról, stb..

Kérdéses > És szerinted mi történt?

Bárki > Én két feltételezést találok érdekesnek. Az egyiket úgy nevezném, hogy betekintés-elmélet, a másikat meg úgy, hogy kitekintés-elmélet.

Kérdéses > Mi a fene...

Bárki > Mindkettő abból indul ki, hogy volt idő, amikor még nem volt emberiség, és nem volt öntudat sem, csak ember létezett, és kollektív tudat. Nem tudom, ez mennyire érthető neked.

Kérdéses > Gondolom, kollektív tudat alatt azt érted, amikor az egyén, mint nézőpont még nem létezett.

Bárki > Valami olyasmi. Legjobb ezt úgy elképzelni, mint a csoportos kontakt improvizáció és a csoportos break tánc közötti különbséget. Mindkettő tánc, és mindkettőt csoportosan művelik, csakhogy az előbbinél a közös figyelem a csoporton, az utóbbinál pedig az egyénen van.

Kérdéses > Ezt abszolút értem. Pont ez jutott eszembe egy másik beszélgetés után, hogy az Activity nevű játékban, amikor a "felek" kommunikálnak egymással, a fókusz ugyanígy a csoporton van, a hétköznapok kommunikációs helyzeteiben pedig az egyénen.

Bárki > El tudom képzelni.

Kérdéses > Mindegy. Térjünk inkább vissza a betekintés-elméletre!

Bárki > Oké. Szóval, az elmélet abból indul ki, hogy régen nem volt öntudat, csak csoporttudat létezett, vagyis a közös nézőpont még nem az egyénen volt (még nem fedezték fel az egyént, mint közös nézőpontot). Illetve, még emberiség sem létezett, csak egymástól kellő távolságban élő embercsoportok, jobban mondva tudatcsoportok. Ez eddig követhető, ezek szerint.

Kérdéses > Én értem.

Bárki > Na, és akkor jött egy úgynevezett “megszaladás” a populációban -- mondja a feltételezés --, aminek az lett a következménye, hogy ezek az egymástól kellő földrajzi távolságban élő tudatcsoportok elkezdtek egybeérni (elkezdtek közös területen élni), és ezzel kinyílt a Pandóra szelencéje. Fogadok, hanyatt esel, mit mond a feltételezés, hogy mi volt ezzel a gond!

Kérdéses > Nem biztos.

Bárki > Ezek a 40-80-120 fős tudatcsoportok, melyek tulajdonképpen abszolút értelemben vett teljes, külön világok voltak (melyekben a szocializáció állítólag tökéletes és százszázalékos volt -- ha jól tudom, erről más elméletek mentén Csányi Vilmos is ír), elkezdték megismerni egymást. És ezen a ponton a tudatcsoportok tulajdonképpen tévedtek egy nagyot, mely tévedésük következményeit azóta is viseljük. Ugyanis a világok nem megismerhetőek, illetve a megismerés megpróbálásának az ára lényegében megfizethetetlen. De ez akkor még nem volt belátható, ma pedig már késő ezzel előhozakodni.

Kérdéses > Ne már!!!

Bárki > Persze nem mondtam el mindent. Nem mondtam el, hogy mi volt az ára: az individualizálódás, a lassú, a történelmi tempóban araszoló elidegenedés.

Kérdéses > Oké, viszont én azt mondom, hogy folytassuk máskor. Most mennem kell.

Bárki > Rendben.

Bárki > Tudod, mi tetszett legjobban a szakdolgozatban, amit átküldtél, a németországi Lika törzsről?

Kérdéses > Hogy a házasság ott legfeljebb csak 6 évre szólhat?

Bárki > Az sem rossz, de engem leginkább a “gyerekek kommunája” rész ragadott meg.

Kérdéses > Milyen vonatkozásban?

Bárki > Tetszett, hogy van egy hely, ahova a szülők akármennyi időre (akár napokra is, talán hetekre is) el tudják engedni a gyermekeiket; hogy ennek a helynek saját konyhája van; és az, hogy ez az egész tulajdonképpen a törzs illegális iskolája is egyben.

Kérdéses > Ha jól tudom, a magántanulói státusz alanyi jogon jár.

Bárki > Gondolod, csak magántanulói státuszba kell helyeztetni a gyerekeket, és ez elég is, hogy a szülők ilyen iskolát üzemeltethessenek?

Kérdéses > Nem tudom, nem jártam utána, de ha az összes gyerek magántanulói státuszban van, akkor nem tudom, jogilag mi kell még ehhez. Bár úgysem ezeken buknak el az ilyen dolgok, hanem a felnőttek közötti egyet nem értéseken.

Bárki > Ja, ez igaz.

Kérdéses > Nekem meg tudod mi tetszett a legjobban? Az, hogy a gyerekek egymásra vigyáznak. Mármint a nagyobbak a kisebbekre, a kisebbek a mégkisebbekre, és így tovább.

Bárki > Ez egyébként nem egy nagy dolog. Vidéken rengeteg helyen működik így.

Kérdéses > Persze, meg a Jékanáknál is. Ott, a gyerekeket másfél éves korukban a szülők automatikusan lepasszolják az ügyesebb négyéveseknek, akik örömmel veszik át a kisebbeket, és onnantól kezdve a felnőttek a gyermeknevelés kötelezettségét a maguk részéről tulajdonképpen le is tudták végleg, de az intimitást a gyermekeikkel soha nem veszítik el. Többször fordul elő, hogy felnőtteket fogadnak örökbe.

Bárki > De ez itt, a Modern Világban nem működne, nem működhetne.

Kérdéses > Persze, tudom. Itt más világ járja.

...

...

Bárki > Van gyereked?

Kérdéses > Nincs.

Bárki > Hány éves vagy?

Kérdéses > Negyvennégy.

Bárki > Hogy alakult így?

Kérdéses > Úgy érted, ennyi évesen már kellene, hogy legyen gyerekem.

Bárki > Igen.

Kérdéses > Velem az történt, hogy erre, a gyerekezős-családalapítós-otthonteremtős dologra én alternatív megoldásokat próbáltam találni, és tulajdonképpen találtam is.

Bárki > Miféle megoldásokat?

Kérdéses > Ismered a co-parenting fogalmát?

Bárki > Nem.

Kérdéses > Én úgy fordítanám, hogy szülőtársi együttműködés. Amikor felnőtt emberek romantikus és szexuális kapcsolat nélkül szövetkeznek, hogy segítsenek egymásnak a szülői teendők ellátásában, a szülői mindennapokban, a megélhetésben, a háztartásvezetésben, stb..

Bárki > Ezt hogyan kell elképzelni?

Kérdéses > Lényegében úgy, ahogy egy házasság felbomlása után az ex-házastársak a közös gyermekeik nevelését ideális esetben folytatnák: szex és romantika nélkül, konstruktív együttműködés keretében. Na ezt kell elképzelni, csak ezt a co-parenting dolgot nem előzi meg sem párkapcsolat, sem házasság, vagyis ezt a lépést a szülőtársi együttműködést vállalók mintha kihagynák, átugranák.

Bárki > És miért jó ez a gyerekeknek? Miért csinálnak ilyet az emberek? A gyerekeknek nem az a jobb, ha a szüleik szeretik egymást, és házasságban, vagy legalább is élettársi viszonyban, esetleg párkapcsolatban rendesen együtt élnek, illetve normálisan, testileg is kötődnek egymáshoz?

Kérdéses > Ezt én is így gondolom. Bárcsak mindenki tudná ezt így csinálni, de nagyon sokan erre ma már képtelenek. Én sem tudtam belemenni. Ráadásul, nagyon sok embernek a hagyományos megoldások választását a társadalom nem engedi: melegeknek, leszbikusoknak, transzneműeknek, stb.. Számomra például az aszexualitásom miatt volt érdekes a co-parenting.

Kérdéses > Telefonon mondtad, hogy találtál példát a kommunikáció tévedésének bemutatására.

Bárki > Ja. Nem egyszerű, de nem is túl komplikált, szerintem pont alkalmas bemutatni a dolgot.

Kérdéses > Kivele, hátha megértem!

Bárki > Lényegében az Activity nevű társasjátékról van szó. Elég jól példázza, hogy milyen felállásban volna megvalósítható a valódi, egyenlőségen alapuló kommunikáció.

Kérdéses > Arról van szó, hogy nem beszélnek benne?

Bárki > Neeem, egyáltalán nem. Ráadásul az ektivitiben, tudtommal, van beszéd, van olyan, hogy egy adott dolgot szóban kell körülírni.

Kérdéses > Oké, nem ismerem túlságosan a játékot.

Bárki > Na mindegy, azért valamennyire nyilván ismered. Mondom tovább. Arról van szó, hogy vannak az ektivitiben azok, aki megpróbálnak megértetni egy dolgot (kézzel, lábbal, vagy ahogy tudják, ahogy szabad), és vannak azok, akik megpróbálják megérteni ugyan azt a dolgot.

Kérdéses > Igen. Például kiáll valaki, és megpróbálja a többieknek elmutogatni, mondjuk, a “felsülés” fogalmát.

Bárki > Igen, de a kommunikáció szempontjából, most, nem ez a lényeg.

Kérdéses > Akkor mi a lényeg?

Bárki > Hogy a kommunikációban résztvevő felek abban, hogy az információ átjöjjön, illetve átmenjen, egyformán érdekeltek.

Kérdéses > De hogy jön ez ide?

Bárki > Hát úgy, hogy a mindennapi, ektivitin kívüli életünkben, a mindennapi a kommunikációinkban az információt átadó jobban, sőt, rendszerint sokkal jobban érdekelt az átadásban, mint az információ átvételben az átvevő. Nem egyenlők a felek, mint az ektivitiben. Épp ezért, ha úgy vesszük, a mindennapi kommunikációinknak az erőszak szinte mindig része.

Kérdéses > Jó, de ezt mindenki tudja.

Bárki > Csakhogy ez nincs kimondva, jobban mondva, ezt nem szabad kimondani. Tulajdonképpen ez egy tabu, egy nyílt titok, egy ki-nem-mondottság.

Kérdéses > És mit lehet ezzel kezdeni?

Bárki > Én is csak gondolkozni tudok rajta, illetve, ha olyan próbálkozásokat látok, mint amilyen az Erőszakmentes Kommunikáció is, akkor ezen próbálkozások erőszakmentességét legalább össze tudom hasonlítani az ektivitis kommunikáció erőszakmentességével.

Kérdéses > Gondolom, akkor a Te szemeddel a hétköznapi életben gyakorlatilag nincs is erőszakmentes kommunikáció.

Bárki > Ja, nincs. És tulajdonképpen ezért mondom, hogy a kommunikáció egyenlőre egy tévedés, legalább is az, amit a közgondolkodás általában kommunikációnak hív. Ráadásul, ha megfigyeled, ez az egyenlőtlenség (nem túl erős formában) még ebben a beszélgetésben is megjelent.

Kérdéses > Mármint, hogy Te jobban akartad, hogy átmenjen az infó, mint én, hogy az infó átjöjjön?

Bárki > Ennél precízebben én sem mondhattam volna.

Kérdéses > De miért van ez?

Bárki > Képzeld, erre meg én hallottam egy rohadt jó példát, de azt nem most akarom elmondani. Megyek. Dolgom van.

Kérdéses > Rendben.

Kérdéses > Na, mi volt a beszélgetésen?

Bárki > Rengeteg ötlet jött.

Kérdéses > Most a szexuál-improvizációs keretről beszélgetünk, ugye?

Bárki > Persze.

Kérdéses > Na, és mi volt?

Bárki > Hát, a felmerült ötleteket hallva, én ezt az egészet már nem is szexuál-improvizációnak nevezném, de nyilván semmi nem dőlt még el.

Kérdéses > Hanem minek neveznéd?

Bárki > Azt pontosan nem tudom. Valami preszexuális show-nak, vagy paleointimitást bemutató műsornak/estnek/látványszínháznak/stb.. Fogalmam sincs. Rengeteg fogalom, szóösszetétel felmerült, hogy mi fejezhetné ki leginkább a dolgot.

Kérdéses > És mi a lényege, amit a névében ki kellene fejezni?

Bárki > A lényeg tulajdonképpen maradt az, ami eddig is volt: megélni és megjeleníteni a nemi egyenlőséget az orgazmikus testiségben, illetve rámutatni, hogy ezt csak csoportos formákban/felállásokban lehet, páros elkülönülésekben nem. Talán így foglalható ez össze.

Kérdéses > Akkor mi változott?

Bárki > A keret.

Kérdéses > Nem mondod, hogy tudtatok a keret fejlesztésével célirányosan foglalkozni?

Bárki > Nem célirányosan foglalkoztunk, de mégis foglalkoztunk valahogy.

Kérdéses > Csak azért mondom, mert szerintem a keretekre nagyon kevés ember gondol úgy, mint egy kézbevehető, alakítható dolog. Legfeljebb pár társadalom- vagy médiahacker, esetleg a memetikusok, vagy a szituácionisták, illetve egy-két botrányművész.

Bárki > Ezzel egyet értek, de egyre több ember számára kezd egyre jobban szem elé kerülni, hogy közös dolgokat mindig keretekben csinálunk, hogy a közös dolgok csinálásához a keret az eszköz, és ilyen módon keret egy színházi előadás is, keret egy flashmob is, keret egy szülinapi parti is, satöbbi. És azt, hogy mit csinálunk közösen, vagy mit csinálhatunk közösen, az abszolút az adott kerettől függ. Vannak kisebb és nagyobb szabadságot biztosító keretek, de mostanában rendre “készülnek” különösen nagy szabadságot biztosító keretek. Mint mondjuk a Burning Man vagy a Rainbow Gathering.

Kérdéses > És mondjuk ki, hogy keret a Világ is!

Bárki > Azért ennek tömeges tudatosulása még odébb van.

Kérdéses > Remélem is! Ez apokaliptikus lenne. Viszont térjünk vissza arra, hogy azt mondtad, a keret változott!

Bárki > Ja, az változott. Vagyis a fejemben változott. Mikor veled beszéltem utoljára, leginkább még az volt a fejemben a keretről, hogy ez valami olyan, mint amikor a co-parenting ismerőseid csoportos tantra-foglalkozásokon keresztül próbáltak egymáshoz közelebb kerülni -- amit meséltél, hogy mi történt nyáron.

Kérdéses > Az én fejemben még mindig hasonlít ehhez (bár nyilván csak távolról), és a szexuál-improvizációs elnevezést sem hallom még falsnak.

Bárki > Mert nem voltál a beszélgetésen. Ötletáradt volt, sokat alakult a kép mundnyájunk fejében.

Kérdéses > Elmondhatnád a legfontosabbakat.

Bárki > Először is, beszéltünk arról, hogy ebből meg lehetne élni, vagyis azok, akik az előadók, pénzt is kereshetnének ezzel, ugyanúgy, mint a színészek, akiknek fizet az előadásért a közönség. A Live Show, a Chippendales Show, meg a Cruelty Party jutott az eszembe. Ezeket is élvezik, vagyis nem feltétlenül élvezik, de legalább is élvezhetik a szereplők, mégis pénzt kapnak érte. Ezért is mondtam, hogy a fejemben ez már inkább egy fizetett műsor, egy show, egy fizetett látványosság, nem pedig olyan, mint a csoportos tantra, vagy más csoportos foglalkozás, amikről régebben beszéltünk.

Kérdéses > Ez nem hangzik rosszul. Alakul...

Bárki > Pláne alakult, miután szóba került, hogy ebben az egészben majd melegnek fogják titulálni a férfi résztvevőket (a nézők a szereplőket a show után és közben), és ez mekkora plusz problémát jelenthet a szereplőknek a belemenésben.

Kérdéses > Bocs, hogy közbevágok, de szerintem a résztvevők egymást is melegnek titulálnák, ami megint csak akadály. Talán még nagyobb is, mint amit te mondtál, mert ez az együttessé alakulást is gátolja, hiszen a résztvevőknek nap mint nap egymás szemébe kell nézniük, egy többé-kevésbé (de mindenképp) homofób és heteronormatív környezetben.

Bárki > Na, ez az! Ezekről is beszélgettünk, és úgy látszott, hogy van megoldás.

Kérdéses > Bökd már ki!

Bárki > Az ajzószer-használat.

Kérdéses > Ezt hogy érted?

Bárki > Elég trükkös a dolog. A lényeg, hogy a közönség felé teljesen az lenne kommunikálva (és az első néhány, vagy jónéhány előadáson biztosan így is történne), hogy a szereplők ajzószert használnak a show érdekében (vagyis az ő szempontjukból azért, hogy pénzt kereshessenek).

Kérdéses > És mitől trükkös ez?

Bárki > Ja, igen! Attól trükkös, hogy az együttes belső szabályzata szerint az ajzószer-használatról egymás között beszélgetni, találgatni, stb. még magánbeszélgetések keretében is tilos. Vagyis ez, az együttes tagjai számára tabu lenne, méghozzá kimondottan a keret fenntartása érdekében.

Kérdéses > És ez mit old meg, ez a tabu dolog?

Bárki > Lehetővé teszi, hogy a résztvevők ne tudják egymásról, hogy az előadások alatt ki szed, illetve ki nem szed ajzószert.

Kérdéses > Uhh, basszus!!!

Bárki > Ja, ebbe mi is belegondoltunk. :)

Kérdéses > Oké, de akkor még mindig ott van az, hogy a férfi szereplőkre a közönség esetleg majd úgy gondol, mint a pornóipar felszopófiúira, akiket a köz nem azért vet meg, mert bizonyítva látja, hogy melegek. Szóval ez az ajzószer dolog még nem old meg mindent.

Bárki > Ez oké, de van itt még valami. Maga a show, az előadás, a műsor teljesen a nők kedvéért zajlik, itt totálisan a nők lennének a felvevőpiac. Csakúgy, mint egy Chippendale Show-ban. Sőt. Maga a koreográfia is olyan lehetne, amin keresztül az látszik, hogy a szereplők is mindannyian a női szereplők örömére játszanak. A Chippendale Show-ban sem buzulnak, noha egy térben meztelenkednek egymással a férfiak. Ez ebben a show-ban is így lehetne: például a férfiak erekciója akár ugyan olyan gyakran érhetne egymáshoz, mint amilyen gyakran a nők fogják körbe azokat a hüvelyükkel, ez mégsem látszódhat majd “buzulásnak”. Elnézést a kifejezésért.

Kérdéses > De hogyan nem fog ez “buzulásnak” látszódni?

Bárki > Elképzelhetően úgy, hogy a férfiak erekciói csak női közreműködés (női szereplők kívánsága és kezei) által érintkezhetnek egymással -- legalább is, ez simán beletehető a koreográfiába.

Kérdéses > Na jó, egy kicsit függesszük fel a beszélgetést, mennem is kell, meg át is kell még gondolnom ezt az egészet, pár dolog nekem még nem stimmel.

Bárki > Rendben, de ne vedd fix dolgoknak ezeket. Itt a keret kialakításáról van szó, ez nem egy konkrét terv vagy ötlet.

Kérdéses > Ezt pont nekem mondod?

Bárki > Ja, igaz is...

Kérdéses > Egy csomó minden van.

Bárki > Mondd sorban!

Kérdéses > Oké. Egyrészt, még mindig nem működik a blogon a kommentmotor, viszont hétfőn-kedden valószínűleg kapok a beüzemeléséhez egy komolyabb programozói segítséget, de ez még nem biztos.

Bárki > Más ezen kívül?

Kérdéses > A szexuál-improvizációs kerettel kapcsolatban kaptam megkereséseket, és kaptam további, fontos, lényeges infókat is, úgyhogy sürgősen össze szeretnék hozni egy komolyabb blogbejegyzést a témában. Sőt. A témában szeretnék csoportos beszélgetéseket is inspirálni, csak közben a bungee dying-os cikk, illetve annak utóhatásai most viszik az energiáimat, mint a cukrot, és a halál is egy fontos téma, illetve jelenleg most ez a legfontosabb.

Bárki > Ez mit jelent?

Kérdéses > Például azt, hogy a Facebook-on még semmit nem akarok az alapítvány cikkeiből megosztani, mert a cikkek még egyenlőre vagy főleg rólam, vagy főleg a halálról szólnak, és ezekkel az ismerősi köröm még nem akarom sokkolni. Úgyhogy a statisztikák szerint jelenleg még csak 8-12 ember látogatja naponta az oldalt, ők viszont fullra rendszeresen. Ha meg tudnék osztani egy épkézláb cikket a Facebook-on, ez a szám akár a többszörösére is változhatna.

Bárki > És akkor hogyan tovább?

Kérdéses > Nem tudom. Millió elképesztően érdekes felvetés van körülöttem, a gyermekekkel való együttlét, a közösségteremtés, a társadalompszichológiai keretek és mindenféle témában. Amint lesz kedvem ezekkel foglalkozni, megírom ezeket, és akkor majd meg is osztanék pár dolgot a Facebook-omon.

Bárki > És mikor lesz kedved?

Kérdéses > Szerintem, ha lemegy ez a halálpara dolog, amit most a környezetemben érzékelek. Ha lemegy, majd írok az előbb említett dolgokról, ha viszont nem megy le, akkor inkább a halálról írnék tovább, egészen addig, amíg onnan jön az energia.

Bárki > Még valami?

Kérdéses > December végével megszűnik a jelenlegi helyem, ahol lakom. Szerintem az alapítványnak az a jobb, ha valahogy Budapesten, és ezen belül is a belvárosban maradok. Egyenlőre nem tudom, mi lesz, még a végén újra aktuálissá válik a január hetedike, pedig már úgy volt, hogy márciusig látszanak előre a dolgok.

Bárki > Persze mondhatná valaki az ismerőseid közül, hogy költözz oda, csakhogy ez a leiratkozás dolog, amit tervezel mindenkit előre frászba hoz, senki nem szeretne olyan helyzetbe kerülni, hogy a lelkiismerete miatt ne tudjon kitenni téged.

Kérdéses > Ezt magam is így gondolom, úgyhogy ezt a lakhatás dolgot valahogy teljesen másképp kellene megoldani.

Bárki > Mégis hogy?

Kérdéses > Nem tudom, de mindegy is. Nem gondolom, hogy ez akkora probléma. Sőt. Lehet, hogy visszaköltözöm a Népszínház utcába, elvileg a kisszobát szabaddá lehet tenni erre a célra. Asszem beszélek a családommal.